Levendula “baba” készítése
2010.01.10.
A levendula virágzása általában június közepén kezdődik és július második felében fejeződik be. A teljes virágzásban leszedett virágokból még frissen a leszedést követően készíthetünk úgynevezett levendula “babákat”.
Egy-egy “baba” elkészítéséhez 15-20 szál levendulára van szükségünk, valamint raffiára, vagy szalagra, vagy esetleg vékony csipkés szalagra.
A levendula virágokat a levelektől és az alsó virágszirmoktól, álörvektől megtisztítjuk, így csak a szár és a felső virág marad meg.
Szorosan egymás mellé tesszük, így kis csokrot kapunk, mely alatt közvetlenül a szárat összekötjük, és kis akasztót készítünk, melyet a szár felé igazítunk.
A kis csokrot megfordítjuk, hogy a szár álljon felfelé, majd a szárakat óvatosan ráhajlítjuk a levendula virágára. A kötöző anyagunkat a szárak között vezetjük, úgy hogy az egyik szár felette a másik alatta legyen, ezt körkörösen végezzük. Amelyik szár alul volt az előző sorban, az a következőben felülre kerül, amelyik felül az a következőben alulra kerül.
A virágot így a szár körbe fogja és a kötöző anyaggal fonás veszi körül, ami a később megszáradó levendula virágokat megakadályozza, hogy széthulljanak.
A képen bemutatjuk a készítés menetét. Jó készítést kívánunk!
Kategória: Cikkek